KÁNYÁDI SÁNDOR: Tűvé-tevő 
Szőrén-szálán elveszett,
lába kelt a tűnek,
cérnát, hogyha varrni kell,
most már mibe fűznek? 
Tűvé tette a szobát,
egész áldott este.
Sírt a kislány de a tűt
hiába kereste. 
Lába mégse kelhetett,
el senkise vitte,
meglelném, ha valaki
keresni segítne. 
Megkérte a kiskakast,
hogy keresnék ketten.
Kukurikú, meglelem
ha keresni kezdem. 
Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
a kis tűt a kakas is
hiába kereste. 
Megkérte a kiskutyát.
Bízd a szimatomra,
úgy veheted mintha már
a tű meg is volna. 
Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
a kis tűt a kutyus is
hiába kereste. 
Megkérte a malacot.
Egyet se sírj húgom,
azt a kis tűt neked én
menten előtúrom. 
Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
túrt a malac, de a tűt
hiába kereste. 
Megkérte az egeret,
utána a macskát,
végül a vakondot is,
de nem látta hasznát. 
Tűvé tették a helyet,
egész áldott este,
macska, egér s a vakond
mind a tűt kereste. 
Ám hiába, nyoma se
volt sehol a tűnek,
cérnát, hogyha varrni kell,
most már mibe fűznek. 
Sírt, csak sírt a kicsi lány
egész áldott este,
s még álmában is talán
mind a tűt kereste. 
Elsírta a bánatát
reggel a csikónak.
Hozz egy fogót szaporán,
rántsd le a patkómat. 
Most verettem frissiben,
vadonatúj mágnes,
ezzel a tűt megleled,
ne sírj kicsi Ágnes 
Térült-fordult a kislány,
s mint egy fényes bolha,
pattant a tű szaporán
a mágnespatkóra. 
Örülnek mindannyian
a megkerült tűnek.
S a fokába sorra mind
piros cérnát fűznek.